Szathmári István 95

2020. 02. 20. nincs hozzászólás

Néhány éve egyik nyelvészünk azt írta, hogy mennyire hiányzik a mai magyar nyelvészetből az a kulturális, stilisztikai, művelődéstörténeti megközelítés, amely a korábbi nyelvtudományban jelen volt, és például Szathmári István működését annyira jellemezte.

Valóban hiányzik. Szathmári István professzor úr tudományos és tudományszervező működése meghatározó az egész mai magyar nyelvtudomány számára – és persze követőkre vár. Csaknem hetven éven át tanított (legtöbbet az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékén), létrehozta a messzire kisugárzó budapesti stilisztikai iskolát. De foglalkozott tudománytörténettel, grammatikával, nyelvműveléssel – és soha nem volt tőle idegen az ismeretterjesztés: vonzó stílusban tartott előadásokat, éveken át a rádióban is (Nyelvünkről néhány percben, Édes anyanyelvünk, Tetten ért szavak). 90. születésnapján Hatvanhat év a katedrán címmel tanítványai verssel, egy szép interjú- és bibliográfiakötettel (1948—2014) köszöntötték. Az országot járva szinte mindenhol találkozunk tanítványaival, munkatársaival, és mindenki nagy szeretettel gondol rá. Figyelmességére jellemző, hogy 35 évvel fiatalabb munkatársának kerek (60.) születésnapját számontartotta, és telefonon személyes, szép szavakkal köszöntötte. 95. születésnapján tisztelettel köszönti, és jó egészséget kíván az Anyanyelvápolók Szövetsége és az Édes Anyanyelvünk szerkesztősége. (ASZ, ÉA, Manyszi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra