ha és amennyiben

2009. 11. 24.

Mi az álláspontjuk az igen elterjedt „Ha és amennyiben (megfelel a feltételeknek)…” szófordulattal kapcsolatban? Felesleges? Modoros?

A Nyelvművelő kéziszótár ezt írja az „amennyiben” szóról (Tinta, Bp. 2005, 39. o.):
A főmondatbeli „ennyi”, „annyi” névmásra vonatkozó kötőszóként kifogástalan: „csak annyi előleget kérünk, ~ megállapodtunk”. Feltételes kötőszó gyanánt azonban lehetőleg ne használjuk (ez különösen a hivatali stílusban gyakori): „~ a felszólításnak 8 napon belül nem tesz eleget…” Elég ennyi is: „ha a felszólításnak…” Magyarázó kötőszóként is terjengős, kerülendő: „meggyorsult a szavazatszámlálás, ~ számítógép is segíti = …, ugyanis, hiszen, mert, mivel(hogy), minthogy számítógép is segíti”.

Ez nyilván különösen is érvényes azokra az esetekre, ahol az „amennyiben” a „ha” mellett jelenik meg: szükségtelen, ezért elhagyható — a „ha” kötőszó önmagában is elegendő.

Ezzel a kérdéssel egyébként korábban is foglalkoztunk már:
http://www.e-nyelv.hu/2009-11-10/ha-es-amennyiben/
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.

vissza a főoldalra