Innovatív tanárok fóruma

2009. 11. 01. 4 hozzászólás

Az őszi szünetet nem csupán regenerálódásra, hanem szakmai újdonságok megismerésére is lehet használni, akár az Innovatív tanárok fóruma rendezvényen.

Így tett az a több mint 150 tanár is, aki részt vett a Microsoft Magyarország és a Modern Iskola oktatás-módszertani magazin által szervezett rendezvényen: az Innovatív tanárok fórumán Egerben 2009. október 29-én és 30-án.

Magyarországon idén elsőként rendezték meg ezt a találkozási alkalmat, ám világszerte több mint száz ország tanárai működnek együtt ebben az innovatív tanítási módszereket előtérbe helyező szerveződésben. A legközelebbi nemzetközi fórum 2010 márciusában lesz Berlinben.

Az egri fórum elsődleges célja az volt, hogy a tanárok bemutathassák egyedi, újat hozó, az IKT-t használó ötleteiket, és a mások által kipróbált újdonságokkal is megismerkedhessenek. Mindezt egyrészt a plenáris és szekcióelődások, másrészt pedig az ötletbörzeszerű kiállítás segítette elő. Az első plenáris előadó az egri Eszterházy Károly Főiskola rektorhelyettese, Kis-Tóth Lajos volt, aki a Bologna-rendszer kihívásairól, illetve az EKF infrastruktúra-fejlesztéseiről beszélt. Merényi Ádám, a Microsoft Magyarország Partners in Learning programjának vezetője inkább a gyakorlati oldalról közelítette meg az IKT-eszközök oktatásbeli felhasználását. Díjmentes tanulástámogató eszközök a kezünk ügyében című előadásában hasznos tippeket adott az infokommunikáció tanórai használatára. A hangos-képes élő illusztráció során a hallgatóság megbizonyosodhatott a bemutatott eszközök használati módjáról és valódi használhatóságáról. Íme a rövid összefoglaló, szoftver- és linkgyűjtemény formájában:

– a Microsoft Research Auto Collage fotókollázs készítésére alkalmas
– a Songsmith dalkészítő program, elérhető az Innovative teachers oldalon
Photosynth: az 5 GB-os tárhelyre feltölthetjük képeinket egy tárgyról/helyszínről, és a program elkészíti a lefényképezett objektum háromdimenziós, virtuális mását (sok, részleteket is tartalmazó fotót érdemes készíteni)
– a Microsoft One Note jegyzetek készítésére alkalmas program (a Tiszta szoftver programcsomagban elérhető)
– a Worldwide Telescope oldalon virtuális űrtávcsövet találunk
– a Képes krónika teljes szövege digitalizálva szerepel a Képes krónika oldalon, korhű zenével és hangalámondással, a szöveg felnagyítható, kereshető
– a Windows Live használói 25 GB tárhellyel – online pendrive-val – is rendelkeznek
– a Skydrive alkalmazásban csoportokat, virtuális közösségeket lehet létrehozni
– az Innovatív tanárok közössége teret ad különféle projekteknek, illetve e-tananyagokat is kínál
– az Egyszervolt.hu gyerekeknek szóló, igen színes, a kisdiákok figyelmét lekötő oldal, amely többek között a biztonságos internetezésre (csabi), géphasználatra, sőt közlekedésre tanítja a gyerekeket
– a Microsuli oldalon a kedvcsináló videókat oktatóanyagok követik, amelyek segítségével elsajátíthatóak a szoftverhasználat (Word, Excel, Powerpoint, Photosynth, Publisher, Movie maker) alapjai

Ezt követően a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől Horváth Ádám ismertette az iskoláknak szóló pályázati lehetőségeket (l. TÁMOP, TIOP).

A plenáris előadások után a szakmai zsűri, valamint a közel harminc kiállító mutatkozott be. Az ötletbörze résztvevői igen változatos műfajokban, különféle technikákkal dolgoztak. Az egyik résztvevő megmutatta, hogy a több százezres interaktív táblát akár a töredékéért létrehozott, saját készítésű eszközzel is lehet helyettesíteni. Szintén az ötlet és a barkácsolás volt az alapja a rendhagyó fizikaórai kísérleteknek, amelyeket a tanárok is tágra nyílt szemekkel csodáltak. Kaphattunk ízelítőt a tantárgyközi tanya-projektből, az óvodai interaktívtábla-használatból, a korhű, digitális bulvárlapokból, a Wikipédia-szerű osztálylexikonból.

Mind a kötöttebb szakmai, mind a kötetlen program alkalmas volt arra, hogy megismerjük egymás munkáját, egymást – s így jövőre már ismerősöket köszönthetünk ezen a kiváló szakmai alkalmon. Addig is tartjuk a kapcsolatot egymással – stílszerűen az IKT-eszközök használatával.

További információk a fórumról itt találhatók.

Veszelszki Ágnes beszámolója

4 hozzászólás

#1 vera 2009.11.01.23:52:55

Valahol elérhető lesz az innovatív tanárok munkája?

#2 mayeragota 2010.12.20.21:00:30

Nem tudom megnyitni a http://www.itn.hu oldalat.Mi lehet a baj?

#3 Va 2010.12.21.09:14:16

Kedves mayeragota, próbálja meg ezt: http://www.partnersinlearningnetwork.com/Pages/default.aspx

#4 Wagner Richard 2012.10.29.12:25:11

T. fórumozók!

Örömmel tudatom, hogy az ország-város játék online változata elindult!
A játék az értelmes szórakozás után érdeklődő felhasználóknak készült mellyel tudásukat, helyesírásukat és idegen nyelvi készségüket is fejleszteni tudják.
Két hete fut az oldal a mostani verzióval és már több mint 2000 regisztrált, felhasználónk van.
Bár ez még hivatalosan Béta tesz a hibák jelentős része javítva, így a játékmenetek már gördülékenyek és élvezetesek. Gyertek ti is egy próbát megér!
Üdvözlettel Wagner Richard
http://orszagvaros.hu/ Régi szórakozás új köntösben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra