Ünnepi adósság: Kármán

Március 15. előtt a magyar szellemtörténet egy jeles évfordulója fölött siklottunk el, mert nem nagyon emlékeztetett rá senki, semmi: 1769. március 14-én született meg Losoncon Kármán József, vagyis 250 évvel ezelőtt.

Ott is halt meg egészen fiatalon, tragikus hirtelenséggel, mindmáig nem tisztázott körülmények között, alig huszonhat éves korában. (Szerencsétlen szám ez, hiszen 26 évesen pusztult el – bár ezt sokan vitatják – az a költőóriás is, akit most, március 15-én is ünneplünk: Petőfi Sándor.)

Kármán József

Kármán a felvilágosodás kori magyar irodalom egyik legnagyobb ígérete és Bessenyei mellett legművészibb prózaírója. Az európai léptékű magyar közművelődés szorgalmazója, munkása, harcosa, úttörője volt, kortársai szerint is színes, sokoldalú egyéniség és tehetség. Művészi talentumához határozott nézetek is társultak kora irodalmának és társadalmának lényeges kérdéseiről. Irodalomtörténészek fordításokat, átdolgozásokat gyanítanak egyik-másik művében, mindazáltal feltűnően ragyogó, de rövid, villanásnyi pályája kiemelkedő jelenség a kor irodalmában.

Kármán József volt az, aki talán elsőként hirdette a ma is üdvözítő gondolatot: a nemzeti nyelv, a gyönyörködtető, de igényes és világos stílus megkönnyíti az olvasó számára a tudományos ismeretszerzést, s a társadalom széles rétegeit be kell vezetni a hasznos és célszerű ismeretek tárházába, műveltséget kell terjeszteni minden úton-módon, a polgárosodás érdekében.

(Dénes László, Nagyvárad)