Az idő szemiotikája

2018. 10. 15. nincs hozzászólás

Az emberiség a térből alakítja az időt, majd lineárisnak és cirkulárisnak tekinti, és sokféleképpen gondolkodik róla. A magyar az ősmúltat és a múltat „szegmentálta” (elbeszélő múlt, analitikus múltak), majd ezek szükségtelenné váltak, kikoptak a nyelvből.

Kötetünk öt tematikus egységbe foglalja az idő szemiotikai vagy szemiotikai aspektusú problematikáját. Az idő alapfogalmai részben filozófiai, kognitív (pszichológiai, sőt pszichoanalitikus), szociológiai megközelítések érintkeznek a szemiotikai látásmóddal. Ezt követik az idő elsősorban antropológiai látásmódú elemzései: hiszen talán az antropológiai megközelítések állnak legközelebb a szemiotikához. A kulturális antropológia módszerei részben megegyeznek a szemiotika módszereivel, például a megközelítési módok szabad megválasztása, a megfigyelés, a prekoncepció-mentesség. Az idővel kapcsolatos témák többsége a kulturális tematikába sorolható: kulturális emlékezet, művészettörténet, irodalom, film, technikatörténet. Természetes kapcsolat van az idő és az információ, az információáramlás között, különös tekintettel a „gyorsuló idő” jelenségére. Mivel a szemiotika kezdetektől szoros viszonyt ápol a nyelvtudománnyal, a nyelvészeti megközelítések ebben a kötetben is uralkodnak. Ilyen témák kerülnek elő idő és nyelv kapcsán: az idő nyelvi képe, igeidők (ezek korábban kognitív megközelítésben is), az idő frazeológiája, nevek változása az idő tükrében, valamint a retorikai idő kérdése.


Balázs Géza — Minya Károly — Pölcz Ádám (szerk.)

Semiotica Agriensis 16.

Magyar Szemiotikai Tanulmányok 43–44.

MSZT

Budapest, 2018

Kötetünk megvásárolható itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra