Csík-zenekar: óévbúcsúztató, újévköszöntő

2018. 01. 01. 2 hozzászólás

Egy konyhában kezdődött, ma már ötezres „házibuli”, Csík János születésnapján, december 30-án (a Syma, ma Bok-csarnokban).

Szinte felfoghatatlan, hogy egy alapvetően népzenét játszó zenekar megtölt egy csarnokot. A titok persze az, hogy a valódi, vérbeli népzenét rendszeresen „továbbjátsszák”, más népek zenéivel, rockos elemekkel keverik, szinte észrevétlenül úszik át a vérpezsdítő erdélyi muzsika egy más nemzet zenéjébe, vagy Hobó, esetleg a Beatles egyik számába,  A legnagyobb siker, mindenki vágyja, és csak ráadásként adják, a Quimby Most múlik pontosan…-ja.


Mindig vannak vendégek: idén főnyeremény volt Palya Bea, Mező Misi és a Tölcséres banda. (Mert hogy korábban voltak kevésbé az ehhez a zenei világhoz és hangulathoz illeszkedő vendégek.) És a dübörgő zene mellett Palya Bea és Majorosi Marianna kristálytiszta éneke (mindig az énekeseket emelik ki, elnézést a többi bravúros népzenésztől).


Világzenének mondják, amikor több nép népdalai, modernizált dalai szólalnak meg, de ez nem az. Ez magyar zene, interkulturális elemekkel. Ahogy az mindig is volt. Mert nincs „tiszta” folklór, a „tiszta forrás” is csak tudományos elvonatkoztatás. Sok színből összeálló magyar folklór és népzene van, amely éppen attól szép, jó, befogadható, hogy megszólal, él, továbbjátsszák. Szerintem ez a bartóki, kodályi program is, de ők nagyobbat léptek, követőik több szinten és sokféle módszerrel próbálkoztak, kinek ez jön be, kinek az.


A Csíknak nagyon bejön.


S hogy egy nyelvstratégiai fórumon emlegetjük ezt a pompás estet és programot, annak oka az, hogy a 2017. december 30-i koncertre meghívták Batbayar excellenciás urat, Mongólia nagykövetét, aki  elénekelt egy csárdást. A csárdás önmagában is jó, de ha ezt egy nagykövet énekli, az egyszerűen zseniális. Nem is kell nagyon magyarázni, hogy mekkora ereje és jelentősége lehet a kulturális diplomáciának, amely több esetben sokkal könnyebben léphet át határokat, mint a nagypolitika.


Először tapasztaltam koncerten (a tavalyi Csík-koncerten nem), hogy a közönség mobiltelefonjának lámpájával csápol… Ebben csak az az érdekes, hogy milyen hirtelen tud áttörni egy új szokás, mennyire gyorsan átveszik az emberek a másik gyakorlatát (bővebben erről a mémhipotézisben).


Isten éltesse Csík Jánost és a zenekart!


(Kép és szöveg: Balázs Géza)





2 hozzászólás

#1 Pali 2018.01.01.20:44:06

Fantasztikus a kép Majorosi Mariannról és Csík Jánosról, gratula

#2 Liza 2018.01.03.08:56:25

Nem írnak a Csík-zenekar nevéről. Sokan úgy gondolják, hogy a székelyföldi Csík neve van benne, pedig a zenekarvezető nevéről van elnevezve. Így helyes a Csík-zenekar név, de ha földrajzi név lenne az alapja, akkor ugye Csík egyeóüttes lenne?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra