Öt vallás találkozása

2017. 12. 28. 3 hozzászólás

Nagyvárad központjában készült ez fénykép a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének ablakából.

Egyetlen pillantással négy vallás templomát foghatjuk át. Balról jobbra: ortodox, a távolban katolikus, két tornyával kiemelkedik a református templom, s tövükben a jelenleg romos zsinagóga teteje és épületének egy része látható. A kép nem tudta befogni az ugyancsak közelben álló evangélikus templomot.





2017-ben Nagyvárad látta vendégül a magyar nyelv hetét – először határon túli település a magyar nyelv hete 52 éves történetében. 2017-ben a reformáció 500. évfordulója alkalmából is rendeztek itt konferenciát. Nagyvárad Szent László városa, azért 2017 októberében Szent László-konferenciát rendezett a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport (a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságával és a Magyar Szemiotikai Társasággal közösen).


(Kép és szöveg: BG)

3 hozzászólás

#1 Nagy János dr 2018.01.03.08:59:01

Nagyvárad órási fejlődésen ment át az utóbbi években. Idén Váradon szilvesztereztem, óriási buli volt, csak ajánlani tudom mindenkinek.

#2 Bencze 2018.01.03.09:01:42

Csak tudnám, hogy mit akarnak ezzel mondani, ráadásul ikonikus jelentősége van annak, hogy milyen sorrendben sorolják fel a vallásokat. Önöknél első az ortodox.

#3 K. Erna 2018.01.03.09:16:33

Nagyvárad végzett az első helyen azon az internetes városszépség-versenyen, amelyet egy román nyelvű hírportál hirdetett meg. Nagyvárad a legszebb romániai város. Az Onlinereport.ro című román nyelvű hírportál hirdette meg az internetes szavazóversenyt, amelyen arra kérték az olvasókat: döntsék el, melyik az ország legszebb városa. Ezt mi váradiak eddig is tudtuk, de most már hivatalossá is vált, és büszkék lehetünk szeretett városunkra .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra