Közéleti kifejezések (11): Machiavellizmus

Nicollo Machiavelli olasz államférfi és író nevéből ered: machiavellizmus (kiejtése: makjavellizmus).

Céljai elérésére minden eszközt megragadó, gátlástalan politika, ennek módszerei. Névadóját tartják a „cél szentesíti az eszközt” szállóige megfogalmazójának, de ez Loyolai Szent Ignáctól származik (Finis sanctificat media).

Bereczkei Tamás (Mindennapi Pszichológia 2012/1.) szerint: „A machiavellistát olyan embernek tartják, aki másokat eszközként használ fel saját céljai elérésére. E mögött számos pszichológiai beállítódás, gondolkodási séma és személyiségjegy található, ezek együttállása hozza létre a tipikusan Machiavelli viselkedési stratégiát. Mindenekelőtt cinikus világnézet jellemzi őket: az emberek alapvetően rosszak – ha nem használjuk ki őket, majd ők fognak kihasználni bennünket. Ez párosul egy alapvetően etikátlan magatartással, amelynek során önző, manipulatív és félrevezető taktikáikat a „cél szentesíti az eszközt” értelmében alkalmazzák. Opportunisták, amennyiben minden helyzetben csakis a célravezető, azaz előnyökkel járó stratégiákat választják. Ezzel függ össze, hogy általában hideg fejjel döntenek, és távol tartják magukat a társas kapcsolatokkal járó érzelmektől.”

Machiavelli jog- és államfilozófiája, antropológiája mechanikus szemléletet tükröz. Az abszolút monarchiát tartja a helyes államformának. A Fejedelem című művében a politikai hatalomról azt írja, hogy az uralkodó csak úgy tudja biztosítani hatalmát, ha erősebb ellenfeleinél. A hatalmat, ha lehet erkölcsös úton, ha nem lehet, más úton kell megszereznie. Nyíri Tamás szerint: Machiavelli alaptévedése, hogy a politikát elválasztja az erkölcstől, bár helyesen mutat rá a bűnök és szenvedélyek súlyára a közéletben. Abból, hogy a jó gyakran a rosszon keresztül valósul meg, hogy a negativitás lendítheti a történelmi fejlődést, nem következik, hogy a cél szentesíti az eszközt. A jó cél és rossz cél megkülönböztetése itt erkölcsi szofizma. A lét jóságába vetett alapvető bizalom nem teheti zárójelbe az erkölcsi kérdést, a történelmi haladás reménye nem relativizálhatja a jót és a rosszat.