Teréz anya

Teréz anya kolostora és benne sírja Kalkuttában.

A belváros szélén, utcai árusok, utcán főző-lakó-alvó emberek között bukdácsol az ember. Reménytelennek tűnik megtalálni, amikor felvillan egy Teréz anya “szuvenírbolt”. Utcai lézengők csatlakoznak, mutatják az utat. A kis, zárt kolostorban egy nagy csarnok: egyik felében Teréz anya sírja, a másik felében éppen egy külföldi csoport imádkozik. Kis múzeum is van Teréz anya emlékeiből. A kolostor közepén egy lépcsőn lehet felkapaszkodni Teréz anya szobájáig. Az apáca ötven évig élt itt: egyetlen kis ágy, kis íróasztal, két ablak. Körben a kolostor szobái. Egy apáca a folyosón ül és szemmel tartja a vendégeket. Szerencsére itt nincs semmi üzlet. Nincs adománykérés, nincs szuvenír. Van viszont egy felirat: Kérjük, hogy a környéken lévő kéregetőknek ne adjanak pénzt; ha felajánlásuk van, azt itt tegyék meg. – A kéregetők korábban tömegesen telepedtek rá a kis kolostorra. Ha pedig pénzt kapnak, egyre nagyobb tömegben jönnek.

Furcsa paradoxon: Teréz anyához, a szegények-betegek pártfogójához jövünk, de a szegények itt nem kaphatnak konkrét támogatást, mert akkor annyian lennének, hogy nem lehetne idejönni. Teréz anya élete példás, s azért válhatott szentté, mert vele kapcsolatban csodás eset is történt. De probléma itt maradt: a világ nagy része nagy szegénységben él. A szegények egy része elmegy a gazdagokhoz, s ha kapnak valamit, még többen mennek. Nincs az a Béke-Nobel-díj, amely ezt a kérdést megoldhatná. Egyetlen humanisztikus megoldás van: akiknek van, azoknak le kell mondaniuk javaik egy vagy  még inkább nagy részéről. És még akkor sem biztos, hogy ez üdvözítő megoldás lesz.

(Kép és szöveg: BG)