62. Bélapátfalva, ciszterci templom és monostor

2018. 10. 01. nincs hozzászólás

Az Eger és Szilvásvárad között fekvő Bélapátfalvát a szocializmusban elborította a cementpor, a falu fölötti Bél-kőből egyre nagyobb darabot harapott ki a gyár, a házak, a fák fehérek voltak. Kéktúrázóként jártam ott Vali nénivel, régen.

A rendszerváltás után megszűnt a kitermelés, a táj ismét kizöldült. A település valamikor a Bél nemzetség birtoka volt. Neve Bel, Beel, Beyle alakban fordult elő. És kolostorra miatt az apát faluja, majd 1415-től Apátfalva. A falu és a hegy között, a Bél-kő tövében fekszik a csodálatos ciszterci templom és monostor. A Béli apátságot II. Kilit püspök alapította 1232-ben a ciszterci szerzeteseknek. 1241-ben IV. Béla harcolt itt a tatárokkal. 1543-ig éltek szerzetesek a monostorban. Később az egri püspökséghez került a templom és a monostor. Ma a templom szépen felújítva várja a látogatókat, körülötte kivehetők a monostor romjai, mellette kis fogadóépület, nem messze tőle kiépített parkoló. A bélapátfalvai templom fényképét nézegetve egyszer megkérdezte valaki: ugye ez Franciaországban van. Nem, itt van Magyarországon, Eger és Szilvásvárad között.


(Kép és szöveg: BG)


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra