49. Flow és irodalom

„Az első renden, ahogy azt Levin észrevette, Tyit különösen gyorsan haladt végig, bizonyára meg akarta próbálni az urat, s rend is épp hosszabb került sorra.

A következők már könnyebbek voltak, Levinnek mégis minden erejét bele kellett adni, hogy el ne maradjon a parasztoktól. […] Rend következett rend után. Hosszabb, rövidebb, szebb s rosszabb füvű rendeken mentek végig. Levin elvesztette az időérzékét; végképp nem tudta, késő van-e vagy korán. Munkájában most változás állt be, s ez óriási gyönyörűséget szerzett neki. Munka közben voltak már percei, amikor elfelejtette, mit csinál, könnyűnek érezte magát, s ezekben a percekben az ő rendje is majdnem olyan szép egyforma lett, mint Tyité. De mihelyt eszébe jutott, hogy mit csinál, s jobban akarta csinálni, a munka mindjárt nehézzé vált, s a rend is rosszabbul sikerült.” (Lev Tolsztoj: Anna Karenina, 3. rész, 4. [ford. Németh László])

Az epizód akár Csíkszentmihályi Mihály: Flow, az áramlat című könyvének egy példája is lehetne. A fizikai munkákban is át lehet élni flow élményt, melyek mellé könnyű kikapcsolódást ígérve mára bekerült a televízió, az internetes szörfölés, a virtuális közösségi élet, amelyek ugyanazt a hatást váltják ki. Az új áramlattevékenységek könnyen ígérnek kikapcsolódást, főleg akkor, amikor a tudat fáradt, nincs pszichikai energiája. Ekkor a fókuszok (pl. figyelmet lekötő tévésorozat) nélkül a negatív gondolatok áramlása kezdődne el. A különbség, hogy az újabb könnyű kikapcsolódást ígérő tevékenységek nem járnak eredménnyel.

Az Anna Karenina újraolvasása mindig különös tapasztalat számomra, hiszen az olvasás is áramlattevékenység, az epizód „élmény az élményben”.

„A kaszálás most, a legnagyobb hőségben, nem tűnt föl olyan nehéznek. A szakadó izzadság lehűtötte; a hátát, fejét és a karját könyökig égető nap pedig erőt és kitartást adott a munkához. Már mind sűrűbben és sűrűbben álltak be azok a tudat nélküli pillanatok, amikor nem kellett arra gondolnia, hogy mit csinál. A kasza magától vágott. Boldog percek voltak ezek. […] Minél tovább kaszált, annál sűrűbben jöttek rá a magafelejtés percei, amikor már nem karja lendítette a kaszát, hanem a kasza húzta maga után a magára ocsúdott, élettel teli testet, s a munka, anélkül hogy gondolt volna rá, mintegy varázslatszerűen ment, szabatosan és helyesen, magától. Ezek voltak a legboldogabb pillanatok.” (Uo.)

(Szöveg: Juhász Zoltán András)