e-nyelv.hu

illetve, illetőleg

2018. 06. 13.

Hogyan kell értelmezni az illetőleg szót: “vagy” szónak vagy “és” szónak? Ezen a honlapon olvastam, hogy a törvénymegfogalmazásokban nem használható az “illetve” szó a 2010. évtől. A kérdés, hogy az “illetőleg” szó is beletartozik a törvényi tilalmi használatba? Az “illetve” szó és az “illetőleg” szónak ugyan az -e a jelentése, vagy eltérő?

Az illetőleg és az illetve kötőszó jelentése eltérő lehet. Lehet pontosítás a funkciója, a magyarázó mellérendelés azaz, vagyis kötőszavának megfelelően, pl.: A tanulmány egy nyomdai ív, illetve 40.000 leütés terjedelmű lehet. Másodsorban kifejezheti a vagylagosságot, pl.: Az emberekre a nép, illetve a népünk szóval utal. Harmadsorban egyszerű mellérendelő kapcsolatos viszony és kötőszava is lehet, pl.: A mai előadáson szó lesz a büntetőjogról, illetve a polgárjogról. S végül negyedsorban a leginkább félreérthető, mivel lehet kapcsolatos és választó értelme: Aki ittasan, illetve bódult állapotban vezet, súlyos büntetőjogi következményeknek néz elébe. Ez utóbbi esetben bármely vagy mindegyik feltétel teljesülése esetén ugyanaz lesz az „eredmény”: és/vagy. 2010 óta törvény tiltja a jogszabálytervezetek szövegezésénél az illetve kötőszó használatát, kivéve ha nem fejezhető ki másképp a kapcsolat. (MK)
vissza a főoldalra