e-nyelv.hu

48. „Velence gyönyörű, mint egy álom / Suhanó gondolámon / Egy bús gitár zenél.”

2018. 06. 11. nincs hozzászólás

Bizonyára minden Velencében megforduló embernek hasonló élmények jutnak eszébe Eisemann Mihály egyik operettjének sorai hallatán.

Vajon azt is tudják, hogy Velence a hunoknak köszönheti a létét?


A magyarság évszázadokon át a hunokat tartotta ősének, persze mára tudjuk: csak a Kárpát-medencei tartózkodásban voltak elődeink. Ettől a hunok belekerültek a magyar folklórba és irodalomba, részei kultúránknak.


No de hogy jön ide az észak-itáliai Velence? Az V. század közepén a hun Attila számos csapást mért a válságát élő Nyugat-római Birodalomra. 452-ben Itáliára támadt, és háromhavi ostrom után bevette – az egyébként beverhetetlennek tartott – Aquileiát. A zűrzavarban a város lakosai a tenger lagúnái közé menekültek, és itt alapítottak várost Velence néven. A letelepülők halászattal és sólepárlással kezdtek foglalkozni, majd egyre aktívabban bekapcsolódtak a korai középkorban kialakuló kereskedelmi hálózatokba.  Velence és Magyarország kapcsolata sem volt felhőtlen: Könyves Kálmán alatt Horvátország perszonálunióba került hazánkkal, és emellé Nagy Lajos a Dalmácia feletti uralmat is szerette volna megszerezni. A városállam ellen indított hadjárat végül részleges magyar sikerrel zárult, 1381-ben Magyarországé lettek a dalmát területek (kétszáz éven át), Velencét viszont soha nem tudtuk megszerezni.


A magyar kultúrába is beépült Velence, gondoljunk csak Szerb Antal Utas és Holdvilág vagy Babits Mihály Zrínyi Velencében című munkájára, vagy akár a magyar filmtörténet korai alkotására, az Egy éj Velencében című Cziffra Géza-filmre (1934). A magyarországi Velence és a Nagyvárad melletti Váradvelence szintén rokonságot mutat az olasz Velencével.


Velence romantikus lagúnáin gondolázva gondoljunk tehát arra, hogy valahol ezt is „elődeinknek”, a hunoknak köszönhetjük; azt pedig a sorsnak, hogy Velencét nem sikerült évszázadokon át elfoglalnia Magyarországnak, hiszen ekkor bizonyára nem őrződött volna meg a város adriai hangulata…


(Szöveg, kép: Blankó Miklós)




 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

vissza a főoldalra