17. A terjedő jó

A derűs lelkületű, víg kedélyű magyarra legalább annyi példát, bizonyítékot hozhatunk fel, mint az ellenkezőjére.

A hungarooptimizmus legjellemzőbb megnyilvánulási formái: a nyelvi humor, a tánckurjantás, az anekdota, a vicc, maga a tánc, a zene, a népdal, számos „kitombolós”, örömszerző népszokásunk, általában az „étel-ital-álom”, vagyis az evés, a szórakozás és a pihenés világa. A középkor és a reneszánsz „népi nevetéskultúrájának” elemzésekor Bahtyin, orosz folklorista három alapformáról beszél: „szertartások, színpadi formák (karneváli típusú ünnepségek, különböző vásári mulatságok), a legkülönfélébb komikus nyelvi alkotások (paródiák), a familiáris beszéd különböző formái és műfajai (káromkodás, esküdözés, népi hetvenkedés)”.

A János pap országa motívum, a földi, kulináris paradicsom képe a magyar farsangi, lakodalmi ünnepkörben sok helyen előfordul. A vígság, a mulatság tetten érhető a népszokások szinte mindegyikében: bál, álarcos alakoskodás, férfi-nő ruhacsere, az asszonyfarsang, a sikamlós elemekkel bővelkedő halottas játék. A jókedvű, mulatós, joviális, maliciózus, furfangos, bölcs, anekdotázgató, „traktábilis” és főként vendégszerető magyar (paraszt) nép képe gyakran jelenik meg anekdotáinkban. A magyar irodalom klasszikusainak páratlan sikere talán éppen „anekdotázó” romantikus és realisztikus hangvételükben van. Jókai Mór akadémiai székfoglalóját éppen a néphumorról írta. Jókai szerint a humor „csak szabadelmű és felvilágosult népek tulajdona”, akik „szeretik kimondani az igazságot; mikor nyíltan nem lehet, képes beszédben, tréfa színe alatt is”, „a mezei munkás azzal rövidíti munkaidejét, hogy társaival tréfásan kötődik, éles ítélőtehetséggel fogja fel a nálánál nagyobbak gyöngeségeit, s ártatlan tréfát adni és felvenni szeret”.

A furfangos székely gondolkodásmód, a legyőzhetetlen kisember, a székely „góbé” ugyancsak jelképe lehet a magyar mentalitásnak. „Élt hajdanában egy góbé, aki minden szörnyű esetre azt válaszolta, hogy történhetett volna rosszabbul is. Egyszer szalad a szomszédja, s mondja, te koma, hallottad, hogy az alszegi Estván bekajtárkodott ahhoz a favágó Julishoz, és a férje tetten érte, és féjszévével agyonütte? Lehetett volna rosszabbul is, jött a válasz. Hát, mi az öreganyád szörnyűbb ennél? Az, hogy a tennap én valék ott, jó hogy nem tévesztettem össze a látogatás idejét!”

(Kép és szöveg: BG)