Mindennapi nyelv, elfeledett nyelvészek

A történelemtudomány sokáig az uralkodók és a nagy történelmi események dokumentálásával és magyarázatával foglalkozott. Később, csak a 20. század második felében merült fel a mindennapok történetének kutatása. Igaz a falusi és városi hétköznapok megfigyelésével a néprajz vagy másutt a kulturális antropológia foglalkozott. A mindennapok, hétköznapok kutatásának terén a történelemtudomány és a néprajz találkozott, és formálódni kezdett a művelődéstörténet is mint diszciplína. Az irodalomtudományban fordítva történt.



A péceli Ráday-kastély (fotó: BG)

Egészen a 20. század közepéig az irodalomtudomány, irodalomismeret számára alapvetően fontos volt a szerző – mű – befogadó hármasság, s ennek alapján a szerzőről, a korról, a mű megszületési körülményeiről igyekeztek mindent feltárni. A 20. század második felében történt posztmodern-dekonstruktivista fordulat azonban a műre és befogadóra helyezte a hangsúlyt, s ez odáig ment, hogy a szerző és életrajza akár feledhetővé is vált. Az irodalomoktatásban ez úgy jelent meg, hogy nem kell szerzői életrajzot tanulni. A hivatalos irodalomtudomány ma is tartja magát ehhez az állásponthoz, ám napjainkban felbukkant egyfajta „bulvár-irodalomtörténet”, amely rehabilitálni igyekszik a szerzőt és környezetét, vizsgálja a szerző személyiségét, magatartását, motivációit. Ráadásul elég nagy iránta az érdeklődés, mert a szerző személyisége, „titkai” vonzzák az olvasót, aki a műben mindig látni akarja az érdekes, titokzatos szerzőt. A történelem, a néprajz és részben az irodalomtörténet tehát már eljutott a mindennapok, hétköznapok megfigyeléséig, és ezek magyarázatáig.



A Manyszi stábja a Kazinczy Múzeumban (fotó: BG)

A nyelvészet azonban nem. Természetesen számos olyan nyelvészeti irányzat van, amely az emberek mindennapi nyelvhasználatát vizsgálja, a nyelvjárásoktól, a szleng vizsgálatán át az egyes társadalmi csoportok nyelvének kutatásáig. A mindennapok nyelvhasználatának feltűnő jelenségeit a nyelvművelés is dokumentálja és értékeli. Ám a nyelvhasználók és köztük a nyelvészek mindennapi nyelvi élményeit, hatásait, reflexióit nem kutattuk. A Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport a Magyar Szemiotikai Társasággal együtt azt a célt tűzte ki, hogy a történészekhez, néprajzosokhoz, művelődéstörténészekhez, irodalmárokhoz kapcsolódva a nyelv és a nyelvészek hétköznapjait vizsgálat alá vonja. Hiszen sok mindenről árulkodnak akár az 50-100-150 évvel ezelőtti nyelvészeti folyóiratok, nyelvi észrevételek, vélemények, reflexiók, viták. Árulkodnak az akkori hétköznapokról, szellemi áramlatokról, a véleménymondók habitusáról, vitastílusáról, s talán a magyar közállapotokról is.

 

Esendő emberek voltak: irigyek, féltékenyek, szenvedélyesek, szerelmesek, csöndesek, visszahúzódók, aggódók, könnyelműek, magyarságféltők és csak Európára figyelők, politikafüggők és a politikából kiábrándultak, szabadságharcosok és hatalomhoz dörgölőzők, kurucok-labancok, a nyelvújítás korszakában ortológusok és neológusok, a későbbi nacionalisták és kozmopoliták prototípusai, csikós- és gulyásmagyarok, népiesek és urbánusok, demokraták, liberálisok, szabadkőművesek… Éppúgy, mint mi.

Sorozatcímnek talán azt választhatnánk: Elfeledett nyelvészek, nyelvi hétköznapok. Elsőként az éppen 200 éve ezelőtti Felelet a Mondolatra röpirat kapcsán igyekszünk feltárni az akkori szereplők magatartását, megrajzolni arcképét. Kazinczy vezéralakja körül most leginkább Szemere Pál és Kölcsey Ferenc bukkan fel, szembenállva a veszprémi Somogyi (ahogy ők gúnyolják: Bohógyi) Gedeonnal és a debreceni nyelvészekkel, kitérve a két vitaíró (újabban sokat taglalt) kapcsolatára. A kép persze nagyon összetett. Levelekből, dátumokból, megjegyzésekből, helyszínekből és természetesen írói szövegekből, szótárakból igyekszünk rekonstruálni, kikövetkeztetni egy 200 évvel ezelőtti magyarországi kulturális esemény erőviszonyait, szereplőinek arcképét. Ezért megyünk el a helyszínre is, szeptember 25-én például igyekszünk megismerni a „hely szellemét”, a péceli kiskastélyos világot, ahol a magyar rímes-időmértékes verselés, a színművészet és persze a Felelet született. Az Elfeledett nyelvészek, nyelvi hétköznapok sorozatot a jövőben is folytatni kívánjuk, s örömmel vesszük az ehhez csatlakozni vágyó kutatókat, akár egyetemistákat, középiskolásokat is. (Balázs Géza bevezetőjéből)