Nemzet, kultúra, mítosz

A második nap plenáris ülései között nyelvészeti előadás is helyet kapott, később pedig nyelvészeti munkacsoportban lehetett meghallgatni Mezey Katalin, Parapatics Andrea, Szentgyörgyi Rudolf és Balázs Géza előadását. Akadtak, akik csak ezért a programért utaztak Tokajba. Ők most tudták meg, hogy két éve megszületett a tokaji írótábor „kistestvére”, a nyelvésztábor, minden év júniusának harmadik hetében Sátoraljaújhely-Széphalom székhellyel.

A központi kérdés a „Nyelvében él a nemzet” szállóige (nem Arany, nem Széchenyi, hanem: Kőváry László) születése, mondanivalója, fenntarthatósága. Az előadók szerint: nem tartható fenn. Több okból: részben azért, mert egy nemzetnek lehet több nyelve, a világ legtöbb nyelvét beszélő közösség nem jutott el a „nemzet” kialakításáig, van nyelv nélküli nemzet. Úgy látszik (ezt is idézték), igaza lesz Nádasdy Ádámnak, aki ekként boncolgatta a szállóigét: Mijében él a mi? De Glatz Ferencnek mindenképp: Nyelvekben él a nemzet. És Lőrincze Lajosnak: Nemzetben él a nyelv. – Abban persze mindenki egyetértett, hogy a nyelv a közösség (csoport, nép, nemzet) egyik legerősebb összetartója, sőt jelképe.
 

 
Az előadók és a hozzászólók több jelenségre felhívták a figyelmet a téma kapcsán: például a „nemzet” szó kiterjesztésére (Nemzeti Dohánybolt, brr), a tizenévesek affektált angolos nyelvhasználatára (ezt természetellenes kétnyelvűségnek nevezhetjük), nagyváradi magyar résztvevőkkel tartott „nemzetközi” konferenciára, egy mordvin-erza származású és identitású fiatalember anyanyelvére (orosz), vagy éppen az „itt élned-halnod kell” üzenetének mai értelmezésére. Az idő letelt, a vita abbamaradt, a kérdések fennmaradtak. Például az, hogy ha az iskolában a Szózatot kell énekelni, a gyerekek hallgatnak, topognak…
 

(Szöveg: VSZ, képek: jkozma, kurucsomeli, Ország Album)