helyesírás a szépirodalomban

Angolból fordított könyvben találkoztam azzal, hogy belső gondolatot vagy valakinek a szavait/mondatát a folyamatosan írt szöveg közben gondolatjelekkel jelölve írják:

1. példa:
Máskor, ha elbűvölt a csillagos éjszaka, azon kaptuk magunkat, hogy el-elgondolkodunk: – Ki teremtette mindezt? – A megilletődés és a csodálat érzése tünékeny volt, és gyorsan el is szállt.

2. példa:
Csupán egyetlen rövid kérdést kellett feltennünk magunknak: – Hiszem-e már, vagy hajlandó vagyok-e hinni, hogy létezik Isten? – Amint valaki hisz, vagy hajlandó hinni, határozottan biztosítjuk, hogy jó úton jár.

Helyesek ezek így?
Én a gondolatjelek helyére mindkét példában idézőjeleket tennék inkább. Ön szerint hogyan helyes?

A szépirodalomban elfogadható a helyesírástól való eltérés, a lényeg, hogy bizonyos kommunikációs szándék mindig ugyanúgy jelenjen meg. Ebben az esetben a belső gondolat, illetve mások szavai. Ha félreértést nem okoz ez az írásmód a kötet egészében, akkor elfogadható.

(MK)
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.