Kazinczy-napok, Kassa, 2011. október 28-29.

Az idei kassai anyanyelvi napokról készült beszámolók egyike, Balassa Zoltán írása.

A Kassán megrendezett 43. Kazinczy-napok első összefoglalója a Felvidék.ma oldalon jelent meg. A Manyszi beszámolója is hamarosan követi. A képek már láthatók.

http://www.felvidek.ma/felvidek/kultura/30860-anyanyelven-lelegeztunk-kassan-veget-ertek-a-kazinczy-napok

 

Kolár Péter megnyitó beszéde a Kazinczy-napok történetét is felidézte:

Kedves Hölgyeim, Tisztelt Uraim!

„Egy nép tükre, lényege, önkifejezése a nyelve! ’Nyelvében él a nemzet’: ki állíthatja ma, hogy ez frázis? – tette fel a kérdést 1967. október 20-án írásban Fábry Zoltán az I. Kazinczy Napokon. „A nyelv az emberi létet jelenti: szabad, kötetlen lélegzést. A nyelv egy nép életének legfontosabb szerve: ideghálózata. Ha itt bénulás áll be, megérzi az egész szervezet. Népet csak nyelvében és nyelvével lehet felemelni, amiből logikusan következik, hogy nyelve megbénításával ki is lehet semmizni. Nyelv nélkül nincs szellem, nincs erkölcs. A nyelv maga az emberség… Mindennek kezdete, gyökere és lényege a nyelv, a szó: ’Kezdetben vala az ige!’ Világos: a szlovákiai magyarság tegnap és ma csak nyelvével és nyelvében élhet emberhez méltó életet.”

Fábry Zoltán az első Kazinczy Napokon betegsége miatt személyesen nem vehetett részt. Ez alkalomból írt leveléből idézek: „Mellékelten küldöm írásomat, amiből láthatod, hogy nem merek arra gondolni, hogy bemenjek. Remélem a szimpózium néhány résztvevője – ha én már nem mehetek – eljön veled Stószra, hogy legalább így legyek – szimbolikusan Veletek” – írta a főrendező Batsányi Kör akkori elnökének, Görcsös Mihálynak.

Sok-sok év telt el azóta, hogy a magyar nyelv és irodalom rohamos fejlődésnek indult, és kifejezési eszközei európai szintre emelkedtek. Ám ezt az örömteli folyamatot 1920-ban nagy csapás érte. A nemzettől elszakadt magyar közösségeknek ezután a nyelvhasználatért és a magyar nyelv fennmaradásáért is meg kellett küzdeniük.

Volt egy korszak, amikor nyelvünk itthon egyszerűen tagadásba vétetett, kihágási objektummá vált. A bűn vádja évek múltával ugyan szelídülni látszott, ám más veszélyek tornyosultak felettünk: a nyelv elsekélyesedése, a beletörődés és az elfeledés.

1968 szeptemberét írtuk. Az országot pár nappal korábban sokkolta a „baráti államok katonai segítségnyújtása”. A Csemadok kassai Fő utcai irodájába egy bőrdzsekis úriember viharzott be. „Miért nem tájékoztattatok arról, hogy a Nagyida melletti Gomboson megszűnik a magyar iskola?” – mennydörögte. Erről sajnos mit sem tudtunk. Nem sejtettük, hogy az első magyar iskola megszűnése Szlovákiában milyen folyamatot indíthat be. Tolvaj Bertalan, a Szlovák Nemzeti Tanács Nemzetiségi titkárságának akkori vezetője – ő volt a látogató – viszont nagyon jól sejtette, hogy az oktatási intézmények leépítése veszélyezteti a szlovákiai magyar nemzeti közösséget, a nemzetrész nyelvhasználatát, a hazai magyar nyelv sorsát és végső soron nemzetrészünk létét.

Sajnos a leépülési folyamat elindult, máig folyik, és az újra és újra fellángoló politikai támadások gyorsítják az asszimilációt.

A Kazinczy Napok már a kezdetektől nagy érdeklődésre tartott számot. Példáján a környező országok magyarlakta közösségei is felbátorodtak, és példa értékűnek tekintették azt a következetes munkát, amelyet a Csemadok révén a magyar nyelv érdekében tettünk.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy már a második Kazinczy Napokon 1968-ban a Csemadok főtitkára, dr. Szabó Rezső, Mózsi Ferenc, a magyar iskolák központi tanfelügyelője, Balogh Márta, a Kerületi Pedagógiai Intézet magyar szakvezetője is részt vett. S a rendezvényt erősítendő ez két évtizeden keresztül a nevek változása dacára így maradt. Lehetővé vált, hogy a rendezvényen 30-40 pedagógus is részt vegyen szerte az országból, itt voltak az újságírók, írók, költők is, akik meghallgatták a legnevesebb magyar nyelvészek előadásait, s ezeket a gyakorlatban is hasznosíthatták. Az előadók közül néhány nevet hadd említsek: Lőrincze Lajos, Grétsy László, Szathmáry István, Deme László, Montágh Imre és sokan mások.

A Kazinczy Napoknak igen fontos szerepük volt iskoláink arculatának és szakmaiságának kiépítésében. Ezen a talajon alakult meg a Szlovákiai Magyar Anyanyelvi Társaság is. De a szlovákiai magyar oktatás fennmaradásáért vívott küzdelemben is igen sokat jelentettek a Kazinczy Napok állásfoglalásai. Emlékezzünk csak az 1984-es viszonyokra, amikor az akkori pártvezetés megsemmisítő offenzívát kezdett a magyar iskolák bezárásáért, amelyet csak a Csemadok és a szlovákiai magyarság helytállása tudott meghiúsítani.

A rendszerváltozás után a Kazinczy Napok sorozata újabb lendületet kapott. Néhány év után azonban aligha lehetett véletlen, hogy a mečiari diktatúra anyagilag elsősorban a Kazinczy Napokhoz hasonló rendezvényeket lehetetlenítette el. Utána sokkal szerényebb lehetőségek közé kerültünk. Ennek következtében is nyelvünk állapota romlik, a magyarság fogyatkozik, iskoláink diáksága csökken, a közéletben magyarellenes atrocitásokra kerül sor, s ezek megrettentik a kevésbé elszánt magyarokat. A magyar nyelvű helységnév és -tábla használatért, a közélet magyar nyelvhasználatáért harc folyik. Visszaesnek a nyelvet erősítő és megtartó, a nyelvet művelő és felvirágoztató, a nyelvhasználati önbizalmat növelő közművelődési rendezvények. Vannak természetesen eredmények is. A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen munkálkodó szakemberek, a komáromi Selye János Egyetem oktatói, a dunaszerdahelyi Grammá Nyelvi Iroda tevékenysége mind-mind hozzájárulhatnak a lehetőségek kiaknázásához. Azonban ahhoz, hogy áldásos tevékenységük szélesebb körben is ismert legyen, szükség van a Kazinczy Napokhoz hasonló rendezvényekre is. Elvárjuk ezért a hazai és magyarországi döntéshozóktól, hogy tevékenységükkel a továbbiakban ne járuljanak hozzá a magyar nyelv degradálásához. Lényegében mi is ezt a látszatot erősítettük akkor, amikor évekig a legszerényebb helyeken rendeztük meg összejöveteleinket. A helyszínek azt sugallták, hogy a magyar nyelv művelése már a kocsmákba szorult vissza. Ez a nyelv mást érdemel! Ez évben ezért minden nehézség ellenére visszatértünk a hajdan törzshelyre a Hutník, ma Yasmin Szállóba.

Három veszélyre hívtam fel a figyelmet megnyitóm elején. Ezek a nyelv elsekélyesedése, a beletörődés és az elfeledés.

Engedjék meg, hogy befejezésül három irodalmi példát mutassak ezen megállapítások megvilágításához.

Az elsekélyesedésre:

Kálnoky László írja:

Egy szakférfiú, holmi bakafántos

anyanyelvgyilkos tompa, lázbeteg

agyában (vesztünkre) megszületett

egy új műszó, az ismert, kacifántos

 

„nyílászáró szerkezet”. Ablak, ajtó

s más efféle azóta nincs, letelt

az idejük, s szegényedett a nyelv,

de mit bánja a képernyő, a sajtó!

 

Tőlük tanulják el az emberek,

s ha egyszer nyelve lesz az állatoknak,

a kakas nyílászárót kukorékol.

 

Úgy emlékszem, hogy erényöv helyett,

amely miatt szép asszonyok zokogtak,

nem mondott nyílászárót a középkor.

 

Beletörődés!

Gál Sándor szavaival a Távolodók című verséből

(részlet)

mindennap

kevesebb a szó kisebb a lélek

s egyre csak mennek

mennek a tájak a vidékek

a síkságok vonulnak

dombok döcögnek

a folyópartok kettétörnek

és száll a semleges ég

az elmenőkkel

az öntudatlan vétkezőkkel

a nyelvük vesztett tétovákkal

akik csak mennek egyre mennek

akik egyre csak távolodnak

önmagukból is kitántorognak

apáik szavát elfelejtik

tegnapjukat rejtve rejtik

néz utánuk küszöb kapu

néz a sötét kapubálvány

s kifordul az emlékük is

a megnémult ajtók szárnyán

 

És az elfeledés…

 

Gyurcsó István írja a Népvándorlások kora II. című versében

 

Az unokák karikában állnak

a nagyszülők udvarán.

A nagyszülők sírnak !

A nagyszülők mosolyognak,

a nagyszülők madártejet főznek,

s a nagyszülők beszélni tanulnak

az unokák nyelvén…

A nagyszülők szíve kerek alma,

beleharaphatnak az

unokák.

A nagyszülők szíve tiszta szoba,

ahol leülhetnek az unokák.

De egyszer elfogynak a nagyszülők:

elfogy a kerek alma,

kihűlnek a tiszta szobák.

Az unokák nem tanulják meg avarázsigéket,

és elfelejtik a világot.

 

Köszönöm szépen a figyelmet !

A 43. Kazinczy Napok tanácskozásához sok sikert kívánok.

Kolár Péter

2011-10-28