idézet írásjele

Bibliai szövegeknél gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a mondatba beékelődik egy kérdés vagy felszólítás, majd folytatódik tovább a mondat.
Ön szerint mi a helyes központozás az alábbi mondat esetében? (Valószínűleg nem az, ahogy most szerepel.)
„És nem tanítja ki-ki az ő felebarátját és ki-ki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat!, mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig.”

A közbeékelt idézet központozásakor a hangzó beszédben megnyilvánuló, a különálló egységet (mondatot) jelölő szünetet valahogy jelölni kell. Erre két alapvető mód kínálkozik:

Az első esetben nem különálló mondatként kezeljük a részletet, hanem csak közbeékelt tagmondatként, és ekkor például az alábbi megoldásokkal élhetünk:

„És nem tanítja ki-ki az ő felebarátját és ki-ki az ő atyafiát, mondván: ismerd meg az Urat, mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig.” (Sima vesszővel, kis kezdőbetűvel az idézetszerű mondat elején is.)

„És nem tanítja ki-ki az ő felebarátját és ki-ki az ő atyafiát, mondván: ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig.” (Pontosvesszővel az idézetszerű mondat végén, hogy jobban elkülönüljön a többi résztől.)

A második esetben mondatként jelöljük az idézetet, azaz a végére kitesszük a megfelelő írásjelet. Ebben az esetben viszont szükséges az idézőjel kitétele is, mert ez jelöli azt, ami az élőszóban szünetként jelenik meg:

„És nem tanítja ki-ki az ő felebarátját és ki-ki az ő atyafiát, mondván: »Ismerd meg az Urat!«, mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig.” (Az idézeten belüli idézetet az ún. lúdlábbal szokás jelölni.)

A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.