Hivatalos lehet a magyar jelnyelv

2009. 09. 26. nincs hozzászólás

Törvényjavaslat a jelnyelvről és a jelnyelv használatáról: a jelnyelv elismeréséről, a jelnyelv oktatásának és a jelnyelven történő oktatásnak, valamint a jelnyelvi tolmácsszolgáltatásnak a szabályairól.

Mind az öt parlamenti párt támogatja azt a törvényjavaslatot, amely a jelnyelvről és a jelnyelv használatáról készül az Országgyűlésben. Az előterjesztés tartalmazza a jelnyelv elismerését, a jelnyelv oktatásának és a jelnyelven történő oktatásnak, valamint a jelnyelvi tolmácsszolgáltatásnak a szabályait.

A hallássérült emberek több mint két évtizedes törekvése valósulhat meg a közeljövőben: a parlamenti pártok mindegyike támogatja a jelnyelv hivatalossá tételéről szóló törvényjavaslatot. A tervezet elfogadása azt is jelentené, hogy ezentúl bármely eljárásban (közigazgatási hatósági, szabálysértési, büntetőjogi, közjegyzői stb.) azonos feltételek tennék lehetővé jelnyelvi tolmács kirendelését. Magyarország 2007-ben ratifikálta a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló nemzetközi egyezményt, amely hazánkat – többek között – a jelnyelvhasználat feltételeinek megteremtésére kötelezi. Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára elmondta: az egyezmény kimondja, hogy a nyelv fogalma magában foglalja a jelnyelvet és a nem beszélt nyelv egyéb formáit is, valamint a részes államok kötelezettségévé teszi a jelnyelvi tolmácsoláshoz való hozzáférés feltételeinek megteremtését. A kormány javaslata alapján a jelnyelvvel kommunikáló hallássérültek elsősorban önálló nyelvet használó közösségnek számítanak, nem pedig fogyatékossági csoportnak. Korábban az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottsága egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta a magyar jelnyelvről szóló törvényjavaslatot. A vitában felszólaló képviselők mind támogatásukról biztosították az előterjesztett törvénytervezetet.
A javaslat általános vitáján részt vett Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szervezetének elnöke, európai parlamenti képviselő is – neki jelnyelvi tolmács fordította a politikusok hozzászólásait. A vita kedden folytatódik majd az Országgyűlésben, ahol Kósa Ádám is felszólal majd- jelnyelven.

„Jelelj!” címmel mozgalom is indul a jelnyelv minél szélesebb körű megismertetésére, melyet neves színészek és közéleti személyiségek is támogatnak. „A kezdeményezés célja a siketek és nagyothallók visszaillesztése a társadalomba, úgy, hogy a jelnyelv alapjainak megismertetésével gördülékenyebbé teszi a kommunikációt köztük és a hallók között” – mondta Janik László színész, az Árnyszínház vezetője, a mozgalom egyik ötletgazdája. A támogatók között többek között Kulka János, Bozsik Yvette, Falusi Mariann, Szervét Tibor és Novák Péter neve is megtalálható, akik rövid videoklipeken keresztül mutatnak be egy-egy jelet a nézőknek. A kezdeményezés az 50 legalapvetőbb jel megtanulásának ösztönzését tűzte ki céljául.

De mi is az a jelnyelv? A Magyar értelmező kéziszótárban (Akadémiai Kiadó, Budapest 2003.) nem találunk ilyen szócikket. A „jelbeszéd” meghatározása azonban fellelhető. Eszerint: „jelbeszéd~(Rendszerszerű) taglejtésekkel való gondolatközlés.” Azaz csak a nyelv alkalmazásának meghatározására találunk példát. Azt azonban szinte mindenki tudja, hogy kik használják leginkább ezt a nyelvet. Magyarországon 2002 óta működik a jelnyelvi tolmácsszolgáltatás országos hálózata, 2003 óta a képzés része az államilag elismert szakképzéseknek.
Megkérdeztem egy jelnyelvet tanuló ismerősömet arról, hogy vannak-e átfedések a különböző nyelvek jelzései között. Azt mondta, hogy bizony sok szempontból még a nemzeti jelnyelvek sem egységesek, s bár létezik közös nemzetközi jelnyelv, elsősorban mindenki a maga nemzeti nyelvét igyekszik megtanulni. Hozzátette: amint látjuk, ez sem megy teljesen egységesen.

Források:
http://www.fn.hu/belfold/20090922/hivatalos_nyelv_lesz_magyar/
http://www.nyest.hu/hirek/egyhangu-igen-a-jelnyelvi-torveny-tervezetere
http://www.nyest.hu/hirek/a-jelnyelvet-beszelok-szamitsanak-nyelvi-kisebbsegnek
http://www.nyest.hu/hirek/jelelj-cimmel-indul-mozgalom-a-jelnyelv-megismertetesere
http://index.hu/belfold/2009/09/24/jelnyelven_szolal_fel_egy_siket_kepviselo_a_parlamentben/

Pölcz Ádám

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra