e-nyelv.hu
Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván: Utánozás majomszokás

(Ny)elvi kérdések 2009/02.

2009.01.15. 2 hozzászólás

Könnyed ismeretterjesztő művek szokásos kelléke az ilyen kérdés: „Tudta-e Ön, hogy sofőr szavunk a franciából származik? Eredeti jelentése ’fűtő’, mivel régen a gőzgépek melegítéssel indultak be, és később az autóknál ugyanerre volt szükség.” Gyermeki csodálat tölt el, hiszen soha nem fordult elő, hogy a gépkocsivezetők helyett a kazánházak üzemeltetőit emlegettük volna ezen a néven. Aztán a nyelvtanóráról eszünkbe jutnak az idegen és jövevényszavak meg a nyelvészektől hallott kölcsönszavak. Mi a sofőr? Idegen, jövevény vagy kölcsönzés?


Kezdjük az elsővel! A sofőr szerepel az Idegen szavak és kifejezések szótárában, tehát idegen szó. Mi más lenne, ha nem az uráli nyelvközösség hagyatéka? De a helyzet nem ilyen egyszerű. A szótár bevezetője szerint „a nyelvbe bekerült idegen elemek egy része teljesen beolvadt (pl. bója, mágnes, paróka), más elemek nem kevésbé magyarosodtak meg, de a nyelvi tudat ezeket idegen szavaknak tartja (pl. maszk, palánta)”. Vagyis minden azon múlik, hogy mit milyennek érzünk. Érdemes lenne megkérdezni tíz embert, hogy a felsoroltak közül melyik számára az idegen. Aligha akadna két azonos válasz. Ez elgondolkodtató: a szótár részben olyanoknak az ítéletén alapul, akik tudományosan képzetlenek, ezért éppen arra kíváncsiak, hogy valamely szó magyar-e vagy „külföldi”. A szótárszerkesztők, akik nyelvészként nem hagyatkoznak kívülállókra abban, hogy a sajnos szabad mondathatározó-e vagy modális partikula, itt nyíltan vállalják, hogy az idegen szavak kapcsán elfogadják a laikus vélekedéseket.


Ha ez így van, próbálkozzunk a második és harmadik lehetőséggel. A török eredetű dohány 1647-ben jelent meg az írott magyar nyelvben. Mármost képzeljük el, hogy I. Ibrahim, az Oszmán Birodalom szultánja, halálbüntetéssel akarja sújtani egy alattvalóját az akkoriban tiltott dohányzásért. Ám amikor ítélethirdetésre kerül sor, a szultán hirtelen elnémul, mert a szó (a) átvándorolt a gyaurok nyelvébe, (b) a magyarokkal aláírt kölcsönszerződés miatt kikerült az igazhitűek szótárából. Akár önmozgó lény lenne (a), akár árucikk (b), a jövevény- vagy kölcsönszó a távozásával olyan űrt hagyna maga után, amelyet körülírással kellene pótolni. Ehelyett azt látjuk, hogy a kissé megváltozott és immár ’füst’ jelentésű duman él és virul a törökben (a dohány megfelelője: tütün). A nyelvi kölcsönkenyér tehát nem jár vissza.


Arra a részeredményre jutottunk, hogy az idegen szó homályos kategória, míg a jövevény- és kölcsönszó hazugság. Ez önmagában nem baj, hiszen a nyelveknek, így a magyarnak sem feladata a valóság (még kevésbé az igazság) tükrözése, de az érdekesség kedvéért eltűnődhetünk azon, hogy tudunk-e jobb kifejezést.


Első példánkhoz visszatérve, a chauffeur — ki tudja, miért — megtetszett egy francia földön járó magyar kereskedőnek vagy egy francia utazó magyar vendéglátójának, majd az illető elkezdte használni a szót. Akik hallották ezt az újdonságot, eleinte húzódoztak, hiszen a sofőr hangzása nagyon kilóg a magyar nyelvből (egyesek máig is a söfőr ejtésmódhoz menekülnek), ám annyira mégsem irtóztak, hogy be ne építsék a beszédükbe és az írásukba. Idővel aztán természetessé vált számukra a szó, és el is terjesztették az egész nyelvközösségben.


Az ember tehát fülel, majd úgy kezd beszélni, mint valaki más, és ezzel új ismereteket szerez. Röviden: megfigyel, utánoz és tanul. Ez érdekes, mert általában az eredetiséget tartjuk értéknek, a másolást csak különleges helyzetekben fogadjuk el, például egy realista tájképfestőtől, egyébként plágiumnak, azaz lopásnak minősítjük, pedig az anyanyelvét is mindenki úgy sajátítja el, hogy hangokat, szavakat és szerkezeteket utánoz. Igaz, a gyerekek bőven mondanak olyat is, amit senkitől sem hallhattak (ne elvedd tőlem, anya főzik, láttam elefánt stb.), de az utánzás fontos része a folyamatnak.


Így állunk az idegen szavakkal is. Az angol megszólal: manager, a magyar meg arra gondol: „Hű de elegáns / érdekes / komoly! (A nem kívánt rész törlendő.) Ezt kipróbálom.” És parodistának felcsapva kiejti a meneddzser, majd leírja a menedzser alakot. Megváltoztatta ugyan az összes magánhangzót, mégis jól mulat a közönség, ahogy a menedzser shop leleményen is, noha ez soha nem hagyta el egyetlen angol anyanyelvű száját sem. Az igazság az, hogy mind imitátorok vagyunk: ki több, ki kevesebb tehetséggel idézi meg a kifigurázott nyelvet. Az előbbieknek köszönhető a már-már valósághű (az olasz eredetivel szinte azonos) brokkoli, az utóbbiaknak az enyhén eltorzított gáláns. Persze valójában az számít, hogy a kapcsolatba kerülő nyelvekben mennyi a közös hang és hangcsoport. A magyarból hiányzik a lengyel <ł> hangértéke, így a złoty kiejtése [zloti], sőt [zlotyi]. Ha már szláv nyelvet parodizálunk, lágyítsuk a mássalhangzót!


Utánozni bármit lehet, de hogy mit célszerű, az fogas kérdés. Egyértelműen kopírozásra érdemes az ausztrál kenguru, az azték csokoládé és a finn szauna, hiszen ezt az állatot, növényt és fürdőt eredetileg csak az átadó (helyesebben: „lekoppintott”) nyelv beszélői ismerték. A törvényellenes politikai irodalmat viszont kizárólag az orosz szamizdat szóval nevezzük meg, pedig ilyesmi mindenhol létezik. Az emlékezeti csalódás nem francia népbetegség, a déjà vu mégis tőlük ered, és jóllehet az árukivitel tilalma sem spanyol találmány, az embargó onnan származik. Talán csak azért, mert ezek a népek voltak a névadók?


A „klónozott” szavak külseje előbb-utóbb megváltozik, de a jelentésük, szerkezetük és használatuk mindenképp. A playback magyarul nem ’visszajátszás’, hanem ’az előadóművész tátogása közben visszajátszott hangfelvétel’. A keksz többes számból (cakes = ’sütemények’) egyes szám lett. A hello nálunk búcsúzásra is alkalmas, nem csak üdvözlésre. Mindez érthető, hiszen a jó parodista egyéniséget visz a mutatványába. „Utánozás majomszokás” — csúfoltuk óvodás korunkban azokat, akikbe semmi eredetiség nem szorult. Felnőttfejjel aztán magunkba fojtjuk az ilyen politically incorrect megnyilvánulásokat, mert belátjuk, hogy utánzás nélkül nincs élet. Ahogy nyelv sincs.


 


A szerző szakfordító-tolmács, nyelvtanár, főállásban az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda lektora és az ELTE BTK nyelvész doktorjelöltje.



Töltse le a cikket pdf-formátumban:
Horváth Péter Iván: Utánozás majomszokás




Horváth Péter Iván további cikkei

2 hozzászólás

#1 Keszi Jozsef 2010.04.15. 16:55:34

Bonjour Monsieur,

Lenne egy kis hozzászolás a cikkhez, azaz csak ehhez a témához (elnézést az ékezetekért, francia gépen irok).
Bemutatkozásul : Franciao.ban éltem és dolgoztam 37 évig (a gimi után ahol francia tagozatos voltam). Most ujra itthon, … megértve, hogy egy-két átvett szót használ a magyar nyelv, irtózatosan nagy utálattal hallom a külföldi nyelvek érdektelen majmolását minden téren, főleg az ujságírók urizáló, magukat “műveltnek” mutató nagy többsége által.
A meggyőződésem (a két nyelvet, franciát és magyart anyanyelvi szintern beszélve), hogy valaki vagy egy nyelvet, vagy egy másikat, de egyszerre ne két nyelvet beszéljen és főleg csak részletesen, rosszul, a látvány kedvéért!
Egyszer, nem is olyan régen, valaki felidegesített ezekkel a szavakkal (de áradtak belöle…) : “Az anonimitás motivál engem a kontinuitásra ami megregulázhatja a menedzseri poziciómat…”
Bordzadály!!! Nem akarom itt ismételni milyen durván válaszoltam magyarul, aminek a vége az volt, hogy “egy szót nem értettem a szövegéből”. Erre a válasza : “hát igen, a nyugati kultura nincs mindenkinek megadva!”
Na erre begurultam, … ez volt én válaszom (elnézést!) “Pauvre petit con, c’est la fac de Nice qui m’a imprégné la langue de la diplomatie comme le lait maternel, toi tu n’en singes parfois qu’une infime partie qui a eu la tragique idée de s’implanter dans ton cerveau de colibri”.
Ha már valaki látott egy idiótát nyitott szájjal lélegezni,… mert ott én igen!
Természetesen egy szót nem értett ebből!
Szerintem nagy vétek egy anyanyelvet csonkítani idegen szavakkal az esetben, HA ezeknek a megfellőjük léteznek ebben a nyelvben, vagy rendben, tegyük fel hogy majmoljuk nyugatot (mert kevés orosz szóval dicsekednek manapság a “biszto-n” kivűl!), de akkor ne lobogtassuk a magyar zászlót az ismert magyaros meghatottság könnyező szemeivel március 15.-én, ne rajongjunk egy szent “jobb” karért, nem átkozzuk Trianon-t a nagy margyar földért, hanem folytassunk (az oroszok után) mást “izt nyalni”. Ez igy legalább eléggé durva de érthető!
Franciaországban (ahol a magyar az egy szláv nép….!). gyetlen magyar szót nem használnak (még a “hallo” ról is azt mondják, hogy angol szó). Legyünk akkor mi is büszkék!
Tisztelettel K.J.

#2 Keszi Jozsef 2010.04.21. 09:28:26

Bonjour Monsieur, (az elözö válaszom javitása!)
Lenne egy kis hozzászolás a cikkhez, azaz csak ehhez a témához (elnézést az ékezetekért, francia gépen irok).
Bemutatkozásul : Franciao.ban éltem és dolgoztam 37 évig (a gimi után ahol francia tagozatos voltam). Most ujra itthon, … megértve, hogy egy-két átvett szót használ a magyar nyelv, irtózatosan nagy utálattal hallom a külföldi nyelvek érdektelen majmolását minden téren, főleg az ujságírók urizáló, magukat “műveltnek” mutató nagy többsége által.
A meggyőződésem (a két nyelvet, franciát és magyart anyanyelvi szintern beszélve), hogy valaki vagy egy nyelvet, vagy egy másikat, de egyszerre ne két nyelvet beszéljen és főleg csak részletesen, rosszul, a látvány kedvéért!
Egyszer, nem is olyan régen, valaki felidegesített ezekkel a szavakkal (de áradtak belöle…) : “Az anonimitás motivál engem a kontinuitásra ami megregulázhatja a menedzseri poziciómat…”
Borzadály!!! Nem akarom itt ismételni milyen durván válaszoltam magyarul, aminek a vége az volt, hogy “egy szót nem értettem a szövegéből”. Erre a ö válasza : “hát igen, a nyugati kultura nincs mindenkinek megadva!”
Na erre begurultam, … és ez volt én válaszom (elnézést!) “Pauvre petit con, c’est la fac de Nice qui m’a imprégné la langue de la diplomatie comme le lait maternel, toi tu n’en singes parfois qu’une infime partie qui a eu la tragique idée de s’implanter dans ton cerveau de colibri”.
Ha már valaki látott egy idiótát nyitott szájjal lélegezni,… mert ott én igen!
Természetesen egy szót nem értett ebből!
Szerintem nagy vétek egy anyanyelvet csonkítani idegen szavakkal az esetben, HA ezeknek a megfellőjük léteznek ebben a nyelvben, … vagy rendben, tegyük fel hogy majmoljuk nyugatot (mert kevés orosz szóval dicsekednek manapság a “bisztro-n” kivűl!), de akkor ne lobogtassuk a magyar zászlót az ismert magyaros és néha önmegalázó meghatottság könnyező szemeivel március 15.-én, ne rajongjunk egy szent “jobb” karért, nem átkozzuk Trianon-t a nagy margyar földért, hanem folytassunk (az oroszok után) mást “izt nyalni”. Ez igy legalább eléggé durva de érthető!
Franciaországban (ahol nekik a magyar az egy szláv nép….!). egyetlen magyar szót nem használnak (még a “hallo” ról is azt mondják, hogy angol szó). Legyünk akkor mi is büszkék! Lehet itt ezer rendszerváltozás, csak akkor fogunk fejlödni, ha a bunko mentalitást végre levetközzük! De ehhez sajnos kell még egy pár (de)generáció!
Tisztelettel K.J.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra
korrektor verseny