e-nyelv.hu
Minya Károlyné

Minya Károlyné

Kérdezzen tanácsadónktól!

A legújabb kérdések:

e-DM-menedzser

2018.04.26.

másfél száz

2018.04.26.

szabad földön termő

2018.04.26.

Angry Birds-özni

2018.04.25.

gyalogoskorlát

2018.04.25.

korábbi kérdések

 
Ön hogyan mondaná magyarul?

computer

számítógép

komputer

ámítógép


Az Anyanyelvápolók Szövetségének éves közgyűlése

2018. máj. 26. 

Budapest

Simonyi Zsigmond általános iskolai helyesírási verseny

2018. máj. 26. 

ELTE, Budapest

5. nyelvésztábor és juniális

2018. jún. 20--24.

Sátoraljaújhely--Széphalom

Az 5. nyelvésztábor díszvendége: Prószéky Gábor, az MTA Nyelvtudományi Intézet igazgatója – Balázs Géza előadása az álom nyelvéről – A feltárás alatt lévő sátoraljaújhelyi vár felkeresése – vadételfőző verseny – múzeumok éjszakája

magyar_nyelvstrategia

Balázs Géza

Magyar nyelvstratégia

Magyar Tudományos Akadémia

2001, Budapest

268 old.


A Magyar nyelvkultúra az ezredfordulón és a Lehetséges nyelvi szabványok című könyvek után itt a modern magyar nyelvpolitika, nyelvstratégia és nyelvművelés elméletét és gyakorlatát összefoglaló trilógia utolsó kötete.
Bódi Zoltán ismertetése:

Szerves egységet alkot Balázs Gézának ez a kötete a Magyar nyelvkultúra az ezredfordulón című munkájával és a Lehetséges nyelvi szabványok című könyvével, így megszületett a modern magyar nyelvpolitika, nyelvstratégia és nyelvművelés elméletét és gyakorlatát összefoglaló trilógia (vö. Balázs Géza, Magyar nyelvkultúra az ezredfordulón. Budapest, 1998, Balázs Géza, Lehetséges nyelvi szabványok. Budapest, 2000). A három kötet a gyakorlati nyelvművelés egyes lényeges területeitől a szabályozáson, a standardizáláson (szabványosításon) át fokozatosan halad az elméletileg is megalapozott modern magyar nyelvpolitika és nyelvstratégia megalkotásáig. Az első kötet a külső nyelvészet és a nyelvművelés kapcsolatát mutatja be a kommunikáció, a média, a köznapi nyelvi kódok sok szempontú vizsgálatával. A második kötet főként a normakérdés a nyelvművelés a nyelvstratégia lehetőségeinek a vizsgálatával foglalkozik. A Magyar nyelvstratégiában pedig a lehetséges magyar nyelvpolitikát és nyelvstratégiát dolgozza ki a szerző. A Magyar nyelvstratégia az elméleti, eszmetörténeti, nyelvtörténeti megalapozottságú nyelvstratégia és nyelvművelés kifejtése mellett nagyon praktikus összefoglaló munkája lehet a nyelvművelésnek, mert felsorolja a nyelvi kultúra intézményeit, szervezeteit, fontosabb törekvéseit, eseményeit 1872-től egészen 2001-ig, napjainkig, bemutatja a nyelvkultúrával kapcsolatban álló tudományos intézményeket, a nagy hatókörű országos nyelvművelő rendezvényeket, konferenciákat, folyóiratokat, rádió- és televízióműsorokat. Ezzel kitűnően kiegészíti Zimányi Árpád kandidátusi értekezésében bemutatott nyelvműveléssel foglalkozó műsorokat, sajtótermékeket és műfajokat (vö.: Zimányi Árpád, Nyelvművelésünk a tömegtájékoztató eszközökben [1945-1985]. Kandidátusi értekezés. 1992).

A modern nyelvstratégia célja a tökéletes nyelvhasználat, a célszerű és hatékony kommunikáció elősegítése (195). Napjaink megalkotandó nyelvpolitikájának kezelnie kell sok új jelenséget, például a rendszerváltozással együtt jelentkező áltudományosság iránti igényt, amely a nyelvészetben a nyelvrokonság- és őshazakutatással kapcsolatban, valamint a helyesírási szabályzattal és sokféle nyelvművelési babonával kapcsolatban merült fel. Figyelnie kell a nyelvpolitikának arra is, hogy a szocializmus idejében (a kötetben szovjet rendszer és szocializmus megnevezés egyaránt szerepel) tabuként kezelt határon túli magyarság is egyre nagyobb szerepet kér az összmagyarságban, így a nyelvművelés, a nyelvstratégia és a nyelvpolitika ügyeiben is. A nyelvi globalizáció, a plurális média, a kommunikációs zavarok is indokolják a szerző szerint, hogy új nyelvpolitikát kell megalkotni, vagy még pontosabban: tudatos-tudományos nyelvpolitikát kell végre alkotni. Örvendetes, hogy Balázs Géza új nyelvpolitikájában az internet által elindított, a nyelvre is ható újdonságokkal részletesen foglalkozik, ezzel ő is elfogadja, hogy a nyelvstratégiának meg kell ismernie az informatika nyelvi hatásait, és figyelnie kell ezekre (169-171, vö. Bódi Zoltán, Az informatika nyelvhasználatának hatásai és nyelvstratégiai háttere. MNy. 2000. [XCVI.] 218-223.).

A szerző ebben a kötetben is megerősíti, hogy a szociolingvisztika szükségszerű társa kell, hogy legyen a modern nyelvművelésnek, hiszen csak a valós nyelvi változások értékelése hozhat figyelemre méltó, tudományosan is értékelhető eredményt. A nyelvművelés fő feladatát abban látja, hogy az objektívan leírt, tudományosan elemzett nyelvi újítások, illetve változások egy részét befolyásolja, hiszen Balázs Géza szerint a nyelvi változások bizonyos fokig társadalmilag befolyásolhatóak.

Az egymásra épülő nyelvpolitika, nyelvstratégia, nyelvművelés rendszerében külön elemzi a szerző a státustervezés és a korpusztervezés mellett új kategóriaként a nyelvelsajátítás-tervezést és a presztízstervezést is (16). Mind a három kötet megfontoltan (kritikusan, a hagyományokhoz kapcsolódva, de a kor igényeihez és az új tudományos irányzatokhoz igazodva) igyekszik igazolni a nyelvművelés létét, létezését és fontosságát. Balázs Géza bizonyítani igyekszik ezekben a könyvekben, hogy van magyar nyelvművelés, megújult a módszereiben, és van új nyelvstratégia, nyelvpolitika is.

A második kötetben elméletileg megalapozza a nyelvgeopolitikát, a harmadik kötetben kitűnő példát találunk a nyelvgeopolitika feladataira, hiszen objektív, szókimondó elemzést olvashatunk a magyar nyelvvel kapcsolatos, a Kárpát-medencében zajló nyelvpolitikai csatározásokról (35-41). A Kárpát-medencében sok helyen a biológiai rasszizmust felváltó “kifinomultabb” etnicizmus és lingvicizmus zajlik a nemzeti és nyelvi kisebbségek ellen (35). A homogenizálás és a diszkriminatív nyelvpolitika részleteinek elemzéséhez sajnos keserű tapasztalatként juthat eszébe mindannyiunknak a közvetlen környezetünk – néhol magyarellenes – napi politikája. Az objektív helyzetértékeléshez az is hozzátartozik, hogy Balázs Géza szerint az 1990-es évek nyelvpolitikájának az a legnagyobb eredménye, hogy az emberi jogok hierarchiájába beépült a nyelvi jog, így felállt az emberi jogok – kisebbségi jogok – nyelvi emberi jogok egymásra épülő rendszere (38). A részletek iránt érdeklődők kedvéért a nyelvi emberi jogok biztosítására tett lépéseket is végigköveti a szerző az 1966-tól, a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányától, az egyes nemzeti nyelvpolitikai szabályozásokig. A jó nyelvpolitika szükségképpen nemcsak felülről jövő, nemcsak az uralkodó ideológia határozza meg, hanem a nyelvhasználók felelős, alulról jövő, közösségi gondolkodása is befolyásolja. Mindenesetre ennek az elképzelésnek az idealizmusát a szerző is elismeri.

A nyelvművelést, a nyelvstratégiát történetileg is megalapozza a szerző, például érdekes, az ómagyar korig visszanyúló fejtegetés olvasható a magyar és a csuvasos török, illetve később a magyar és a latin nyelv, még később a magyar és a német nyelv feltételezett kétnyelvűségi kapcsolatáról, amelyet megszüntetett az 1844. évi II. törvénycikk az államnyelvről (47).

Balázs Géza a modern (1990 utáni) nyelvművelési mozgalmak egyik eszméjének tartja a globalizációellenességet (70). Bár ezt részletesen nem fejti ki, a kifejezés a 2001. év őszétől kezdve újabb, tragikus és radikális jelentést is kapott. Pontosabban érthetjük a szerzőt, ha az egész könyv gondolatmenetéből következtetve a nyelvművelés globalizációellenességén a globális nyelvi hatásokra figyelő, és azokat ellensúlyozó szemléletet értjük.

Nemcsak a nyelvművelés, hanem nyelvtörténeti oktatásban is kitűnően használható a nyelvművelés történetével foglalkozó összegzés, amely napjaink nyelvművelését is igyekszik a történelmi vonulatban elhelyezni (53-96). Ez kényes feladat, mert a szerző egy évtizede maga is részese a modern nyelvművelésnek. Figyelemre méltó, hogy a modern nyelvművelés létét, tisztaságát azzal is bizonyítja, hogy a szocializmus idején ugyan politikai támogatottsága volt a nyelvművelésnek, de soha nem vált szolgalelkűvé, ezért nagy volt a tudományos elismertsége és a közvélemény is fontosnak tartotta. A rendszerváltozás után ez a lendület tört meg a társadalmi-politikai változások és a nyelvtudományon belüli szakadás miatt. A nyelvműveléssel kapcsolatos viták java a nyelvtudományon belüli nézetkülönbségekből fakad Balázs Géza szerint, részletesen olvashatunk ebben a kötetben a normavitáról, a deskripció-preskripció vitáról, a strukturalista-antropológiai vitáról és a “nyilatkozatvitáról” is (83-84). A nyelvművelés ennek ellenére felmutatott az utóbbi időben eredményeket is: szótárak, nyelvtanok születtek, és egyes területek nyelvstratégiai elemzése is napvilágot látott. Tegyük hozzá, hogy a modern nyelvművelés eredményei közé tartozik Balázs Gézának az itt bemutatandó három könyve is.

A kötet második fele a nyelvművelés körüli viták és a létbizonyítás után a konkrét nyelvstratégiai lépések, a nyelvművelői feladatok részletes bemutatásával és elemzésével foglalkozik. Tanulságos példatárat is olvashatunk, amely nyilván később még kifejtendő, sőt bővítendő. Az Állapottervezési alapelvek a magyar nyelvstratégiában és a Jelen magyar nyelvi változásai című, vázlatnak szánt záró fejezetben nagyon sok példát találhatunk a szerző “első” fölfedezéseire, terminológiateremtő fantáziájára (202-228). E két utóbbi fejezet teljesebb kifejtését egy újabb könyvében adta közre (Magyar nyelvhelyességi lexikon. Corvina, Budapest, 2001).

A Magyar nyelvstratégia az első és a második kötethez képest még erőteljesebben mutatja a történeti megalapozású összegző szándékot. Az is kiderül, hogy Balázs Géza az első két kötetben azért foglalkozott nagy terjedelemben a média nyelvhasználatával, nyelvi normájával, mert a média nyelvi kérdései alkotják Balázs Géza nyelvstratégiájának egyik fő területét. Ennek megfelelően a magyar nyelvstratégia fő cselekvési területei a következők: 1. beszédművelés, kommunikációs nevelés, helyesejtés; 2. helyesírás, egyéb nyelvi szabványok; 3. interlingvisztikai – interkulturális kérdések; 4. idegen szavak kezelése, nyelvkorszerűsítés; 5. a határon túli magyarság speciális nyelvi helyzete; 6. nyelvi emberi jogok; 7. szaknyelvi fejlesztés; 8. a tömegkommunikációs eszközök nyelvhasználata; 9. nyelvtervezés; 10. anyanyelvi nevelés és ismeretterjesztés (174).

“Minden nyelvstratégia (nyelvművelési tevékenység) célja: törekvés a jobb, sikeresebb, a teljes kommunikációra, a megértésre.” (195). A három kötetből kirajzolódik, hogy Balázs Géza nyelvstratégiájának a középpontjában ökológiai-antropológiai személet áll, amely figyelembe veszi a nyelv alkatát és társadalmi használatát (230). Balázs Géza (egyetlen kritikát leszámítva) mindvégig visszafogottan, dialogikusan, konszenzust keresve érvel. A szerzővel nyilván sok mindenben lehet vitatkozni. A nyelvstratégia azonban az első szintézis szándékával itt van, továbbgondolható és továbbírható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

vissza a főoldalra