e-nyelv.hu
Tomori Tímea

Tomori Tímea

Kérdezzen tanácsadónktól!

A legújabb kérdések:

vizuál tábla

2019.02.20.

írásjelhasználat

2019.02.20.

kompetenciaalapú, négyzet alapú

2019.02.20.

hátramarad

2019.02.20.

szendvicscsomagoló

2019.02.20.

korábbi kérdések

 
Ön hogyan mondaná magyarul?

epigramma

pillanatvers

pársoros

magvers


Az anyanyelv nemzetközi napja

2019. febr. 21. 16.00

Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest 

Nyelvében él a nemzet — nálunk és más népeknél

Kárpát-medencei korrektorverseny

2019. márc. 23. 10.00--15.00

Duna Palota, Budapest 

A sajtónyelvi helyesírásért

Az 53. magyar nyelv hete megnyitója

2019. ápr. 8. 

Budapest

Ünnepi ülés az ASZ megalapításának 30. évfordulója tiszteletére

szerb ć (ћ) magyar átírása: cs vagy ty?

2008. 02. 21.

Történészként a szerb–magyar múltat kutatom. Így ütköztem a szerb és egyéb cirill írású szláv (orosz, bolgár, rutén stb.) vezetéknevek kiejtés szerinti átírásának – és ennek legkülönfélébb változatainak – a bokros gondjaiba.

Spira György szerint például régebben létezett még egy hagyományos magyar átírási gyakorlat, „amely szerint a délszlávból átvett és fonetikusan átírt családnevekben cs betűpárral nálunk rendszerint csupán a szerb ábécében ч, a horvátban pedig č betűvel jelölt kemény cs hangot adták vissza; a szerb ábécében ћ, a horvátban pedig ć betűvel jelölt lágy cs hang visszaadására ellenben általában a ts betűpárt használták, s ezt az eltérő hangot többnyire éppúgy nem jelölték cs betűpárral, amint – a ma szokásos szörnyű gyakorlattól eltérően – ty betűpárral sem.”

Már ezzel is némileg vitatkoznék, hiszen számtalanszor igenis „-ics” végződéssel adták és adjuk manapság is vissza az „-ић” alakú neveket (Milosevics, Pánics stb.). Mégis, az alapkérdés először az, hogy vannak újabban, akik az „-ић” és „-ić” végződést „-ity” átírással oldják meg (főleg erre délen, a bunyevácok-sokácok által is lakott bajai és baranyai térségben), holott én még úgy tanultam, hogy hangtanilag egyértelműen a régebben általános „-ics” átírás a helyes. Mert a szláv ч és ћ hang tulajdonképpen nem azonos a magyar cs és ty hanggal, hanem mindkettő el van tolódva a keményebb hangzás felé. Így a ћ betű a magyar hangskálán közelebb van a „cs”-hez, mint a szerb nyelvben hallatlanul lágy magyar „ty”-hez…

1. Kérem tehát, szíveskedjenek megírni, így van-e? Azaz hogy a szláv „-its”, „-ich”, „-ич” vagy „-ić” a magyar „cs” vagy „ty” hanghoz áll-e közelebb; illetve, hogy valóban helyes-e ezt „-ics” alakban átírni, és helytelen-e az „-ity” átírás?

2. Önök szerint mi a helyesebb a fönti esetek átírásakor ma, 2008-ban: a régiesített és történelmiesített „-its” végződés, vagy a kiejtés szerinti „-ics”…? (Már ha az első kérdésükre Önöknek is „-ics” a válasza, és nem az „-ity”.) Nem hiszem el, hogy manapság is Tadits-ot kéne írnunk Tadics helyett… Egyáltalán lehet-e?

Egy bizonyos: a véleményem szerint nemcsak múltat hamisítunk, amikor Ignjatovićot és Stratimirovićot írunk Ignyátovics és Sztratimirovics helyett – hiszen magyarul ők maguk is valahogy így írták magukat 1848-ban –, de nyelvünk helyesírási alapelvét is fölülírjuk. Ami világosan kimondja, hogy a cirill írású nyelvekből átvett neveket akkor is magyar kiejtés szerint kell írnunk, ha nincs korabeli magyar változata – vagy nem tudunk ilyet. A szerintem is „szörnyűséges”, még a hírolvasóknak is kiolvashatatlan (így lesz Pánicsból Pánik, Szrebrenica helyett Srebrenyica) szakadár átírási gyakorlat egyébként Titó alatt jelentkezett, amikor a külön „jugoszláviai magyar” nemzettudattal kísérletező önkényuralmi rendszer hívei 1956 után semmibe vették a magyar helyesírást. (Ami ellen föntebb Spira György is kikelt, az idézetet lásd: Hrabovszky altábornagy tévelygései Péterváradtól Alamócig. Újvidék, 2001, 388. oldal.)

Kérem szépen, elemezzék az itt fölmerült tárgykört, és válaszoljanak a konkrét kérdésekre is konkrét válaszokkal; hogy a különféle szerkesztőket és az egyes kiadók illetékeseit is meg tudjam győzni (remélem, ez a sok fura betű Önöknél is helyesen jelenik meg, nem pedig valami krikszkrakszok lesznek helyettük).

Elterjedt, de nem támasztható alá az a vélekedés, ami a szerb nyelvet egyszerűen a cirill írású nyelvek közé sorolja. A cirill valóban a hagyományosabb írásmódja, és a nyelvtörvény bizonyos esetekre (a hivatalos nyelvhasználatban) ezt írja elő, ám ez nem vonatkozik a sajtóra, a szépirodalomra, a tudományra, az oktatásra és még sok más területre. A szerb helyesírási szabályzat, amely a nyelvtörvénynél újabb keletű, és amelynek szerzője a (Magyar Tudományos Akadémiának megfelelő) Szerb Matica, kétábécés nyelvként írja le a szerb nyelvet: a cirill és a latin írás (szerbül: ćirilica és latinica) gyakorlatilag egyenrangú és egyforma jelentőségű, és a köznapi életben jóformán ugyanolyan elterjedt.

Minthogy tehát cirill és latin írásmódja egyaránt létezik a nyelvnek, nincs szükség semmiféle átírásra, hanem egyszerűen a latin írásmódot vesszük át. (Ugyanígy történik ez más latin írású európai nyelvekben, az angolban, németben, franciában stb. egyaránt.) Annál is inkább érdemes a latin írást alapul venni, mert Szerbiában nem csak tiszta szerbek élnek, és ha a nemzetiségtől függően akarunk váltogatni az írásmódok között (latin eredeti vagy átírt alak), számtalan nehézségbe ütközhetünk.

Mindezekről egy jó összefoglalót találhat ezen a címen:
http://www.e-nyelv.hu/feltoltes/2008/02/djokovics_fabol_vaskarika.doc
– Túri Gábor hites tolmács, az MTA köztestületi tagjának cikke (Magyarkanizsa, Szerbia).

Megítélésem szerint visszamenőleg sem szükséges átíráshoz folyamodni, ha már olyan világos és jól használható megfelelés áll fenn a cirill és a latin betűk között.

Ami a „ć” kiejtését illeti, a szabályzat 216. b) pontja említi az „Andrićtyal” példát (még ha ő maga nem is szerb), és a fenti esszé is a „ty”-s közelítés mellett foglal állást, amint azt a magyarországi „Sztevanovity”, „Vujity” névalakok is jelzik, valamint hogy maguk a szerbek is ezt a betűt használják pl. a magyar „Batthyány” név helyi átírásában. (Ezzel persze nem akarom azt állítani, hogy a két hang azonos lenne, csak megfelelésről beszélek.)

Más kérdés, ha valaki átírt formában magyarosította a nevét – ilyenkor természetesen arra kell tekintettel lennünk, amilyen formában ő maga használta, használja, függetlenül attól, hogy ma miként írnánk át az eredetit.

Valóban fontos felhívni rá a figyelmet, hogy a szerbben nincs lágyulás „i” előtt, illetve hogy a „c” betű magyar „c”-nek hangzik, amint a többi kiejtési tudnivalóra is – a kiejtési buktatók megléte azonban még nem jelenti önmagában, hogy az átíráshoz kéne folyamodnunk, mint ahogy az angol, francia neveknél sem tesszük.

A két konkrét kérdésre válaszolva tehát:
1. (a) Átírásra nincsen szükség, szerb neveknél a nyelv latin írásmódját, az ún. latinicát vehetjük alapul, akárcsak a többi latin írású európai nyelv.
(b) Az „-ić” a szabályzat és más szerb–magyar, ill. magyar–szerb példák alapján inkább közelíthető „-ity”-tyel, mint „-ics”-csel. (Megjegyzés: a „ć” cirill párja nem a „ч”, hanem a „ћ” – áthúzott szárú „h”.)
(c) Az „-ič” (cirill „-ич”) mássalhangzója jól megfelel a magyar „cs”-nek.
(d) Ha egy magyar személynévnek már létezik meghonosodott alakja (akár történelmi név, akár újabb), azt tanácsos figyelembe venni.

2. Az „-its” végződés csak egyes meghonosodott magyar családnevekben fogadható el; átírásnál nem alkalmazzuk. (Konkrét kérdésére: sem a Tadits, sem a Tadics, sem a Tadity írásmód nem indokolt: a Tadić teljesen megfelelő.)

A fentebb említett esszéből még két hivatkozásra hívnám fel a figyelmet: A szabályzat 214. pontjában, ahol az idegen írásmódú (latin betűs, átírást nem igénylő) tulajdonnevekről esik szó, a délszláv nevek egyik példája a montenegrói Njegoš, latin betűkkel írva (holott hagyományosan ez is cirill írású, akárcsak a szerb). A szabálypont végén pedig az egyik példa épp Karadžić, feltehetőleg Vuk Stefanović Karadžić szerb nyelvészre, a nyelv helyesírásának atyjára utalva. Így fogalmaznak: „a mellékjeles betűk helyett (…) a névnek fonetikus vagy éppen eltorzított átírása (pl. […] Karadžić helyett Karadzsity v. Karadzsics) teljességgel helytelen.”

Az Osiris-féle Helyesírás még a szerbhorvát hagyományokra tekintettel javasolja a szerbnél az átírás mellőzését (246. oldal), de mint látható, a legfrissebb állapotok figyelembevételével is minden okunk megvan rá, hogy a latin írásmódot vegyük alapul.
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.

vissza a főoldalra
korrektor verseny